Csendtörő Természettisztelet

Természettisztelet

A zöld projektünk során nem kizárólag a környezetszennyezésre szeretnénk felhívni a figyelmet. Valami ősibb, elfeledett, de sejtjeinkben raktározott képességet szeretnénk felébreszteni: a természettel való harmonikus együttélés képességét. Újjáéleszteni az összhangot, melyben az ember nem a természet fölött állóként, hanem annak részeként tekint magára.

Adhatunk követendő példákat és kereteket, azonban úgy véljük ez mit sem ér addig, amíg a természet iránti tiszteletet nem tudjuk megtanítani. Mi ebben látjuk a hosszútávú hatást, és a gyermekeink számára is élhető bolygó jövőjét.

Iskolai szintű szemléletváltó programunk szeretné segíteni a teljes iskolai közösséget, melynek szerves részei a szülők is, hogy tevékeny, természetszerető közösséggé alakuljanak.
Programokkal, foglalkozásokkal, játékos kampányokkal, eszközökkel, és bemutatókkal igyekszünk segíteni a természet áramlásába való visszakapcsolódást, azt, hogy felelősségérzetük felébredjen az állatok és a környezet iránt, tudatos vásárlókká váljanak és komplexebben lássák egyéni döntéseik Földre és az emberiség jövőjére gyakorolt hatását.

Programunkat 2021 tavaszán kezdtük fejleszteni, akkor kezdtük az egyéni tetteinket közösségi erővé alakítani. Amennyiben úgy érzed, hozzá tudnál tenni a program fejlesztéséhez, keress meg minket elérhetőségeinken.

Adj hangot, ismerjük meg egymást!